Indul a Birs szezon!

2012.10.06 12:37

A szőlőn kívűl, talán már nincs is hátra más feldolgozható gyümölcs, mint a birs. Majd még esetleg az alma, és a  téli körték.

Tavaly nem is tulajdonítottam neki nagy figyelmet, mert eddig nem ízlett a belőle készült pálinka.

Aztán a elmúlt évben kóstoltam egy nagyon finom párlatot belőle. Na itt, ekkor megváltozott a véleményem róla.

Hogyan is készül. Mindenek előtt már a begyüjtése sem egyszerű, mivel sokan kompótot, esetleg sajtot készítenek belőle, tehát elég "kapós" portéka. A piacon most néztem, 400 ft kilója. Ha mégis sikerül hozzájutnunk, akkor a feldolgozását, többféle módszerrel végezhetjük.

Van aki (szőreltávolítás, alapos mosás után) sütőben kicsit megsüti, és van aki gerezdekre vágva, 20-30 percig előfőzi, hogy könnyebb legyen az aprítása, pl ágaprítón.

Ha valakinek van specc tökgyaluja akkor ezeket kihagyhatja. Én alapos mosás után, egy nagykéssel feldarabom, negyedekre. Ezután már az ágaprító is "szívesebben fogadja". (mint az almánál láthattátok) A lényeg, hogy minél jobban összezúzzuk, ezt az éretten is, elég  kemény gyümölcsöt.

Ha ezzel megvagyunk jöhet a pektinbontó, melyből az ajánlott mennyiségnek, a 4-5 szörösét érdemes használni.

Ezt követi az élesztős beoltás, és készen is vagyunk.

Ha túl sűrű lenne a cefre, (márpedig az idén az lesz) lehet, (kell) bele tenni vizet, (felforralt, lehűtött) hogy könnyebben keverhető cefrét kapjunk, és így a pektinbontó is jobban elkeveredik majd benne. Ennél a gyümölcsnél mindenképp szükség van pektinbontó használatára, mivel csak így tudjuk sejtszinten bontani, az élesztők számára hozzáférhetővé tenni, a gyümölcscukrot. Itt én 5-6 % cukrot (szirupot) adok hozzá, mivel a birs, nagyon aromás, a kihozatala viszont elég gyenge.

Jó munkát!